Egy kis Szivárvány…
“Hogy kik vagyunk, hogy mit tudunk, hogy mit bírunk, elmondja a szivárvány!”
Shirley Maclaine
Dunaharaszti legújabb óvodájában az idei tanévben is nagyon sok izgalmas esemény történt. Az óvoda épületét jól belaktuk, minden szegletét jól ismerjük már. A gyerekek és a szülők is örömmel járnak hozzánk nap, mint nap, amihez a sok jó és változatos program is hozzájárul. Ebben az évben már
hagyományként ünnepeltük közösen a szüretet, a Márton napot, a Luca napot, versenyeztünk a Húsvéti Hétpróbán, állítottuk a májusfát, táncoltunk a GYERE programosokkal. A Föld napja alkalmából idén újrahasznosított tárgyakból, eszközökből kiállítást rendeztünk, melyben a szülők és a gyerekek közös munkáit állíthattuk ki. Rendkívül ötletes, gyönyörű alkotások születtek, dicséret érte minden családnak.
Tavaszi papírgyűjtésünkkor két célt is kitűztünk magunk elé. Nagyon nagy örömünkre, a szülők lelkesedését dicsérve mindkét ötletünk valóra válhatott, és most már óvodánkat szépíti.
Először is elkészült az „emlék fánk”, melyre ezentúl az óvodánkból elballagó gyerekek nevei kerülnek, évről évre bővítve Szivárvány „családunk” népes táborát. A falfestményt Cseh Bettina készítette, köszönet érte.
Másodszor pedig, és erre különösen büszkék vagyunk, Harasztin egyedülállóként elkészült az Érzékelő ösvényünk, mely a jótékony, sokoldalú fejlesztés mellett (koordináció, talpboltozat, egyensúlyérzék…) remek szórakozást és játékot biztosít a gyerekeknek. Az ösvény a Mezítlábas Park ötlete alapján készült, és a különböző anyagok változatos egymásutánja teszi érdekessé és különlegessé a járást rajta. A szülők és a gyerekek nem csak a hozzá való anyagok összegyűjtésében, hanem szorgalmas munkával is részt vettek az elkészítésében. Jó volt látni, és érezni azt a szeretetet, amivel a szülők gyermekeik örömére összefogtak és munkához láttak. Hálásan köszönjük mindenkinek!
Idén vár még ránk egy gyermeknapi „Szivárvány-Hét”! A vidám programok, a Szivárvány Olimpia, és a családi sportnap mellett, Béres Alexandrával is együtt tornázhatnak majd kicsik és nagyok.
A hosszú nyár után pedig izgatottan várjuk az új, kis Szivárvány Ovisokat és Szüleiket, hogy ők is részt vehessenek szivárványszínes, óvodai hétköznapjainkban!
ŐSZI SZIVÁRVÁNY
A Dunaharaszti Szivárvány Óvoda 2014 őszén nyitotta meg kapuit, így jelenleg a legfiatalabb óvodája vagyunk városunknak. Az elmúlt két év alatt több izgalmas, vidám programot, rendezvényt szerveztünk a gyerekeknek és a családoknak is. Ahhoz, hogy ezek a programok színvonalasak, változatosak lehessenek úgy gondoltuk szükségünk lenne egy alapítvány létrehozására. Ennek érdekében „Fut a Szivárvány” elnevezésű családi futónapot szerveztünk. Az egy kilométeres távot kétféleképpen lehetett teljesíteni: kerékpárral és rollerrel, vagy futva és sétálva. Mindkét körnek nagy sikere volt, sőt nagy örömünkre sok kismama is úgy döntött, hogy babakocsival sétálva részt vesz a programon. Fontosnak tartjuk az egészséges életmód, a mozgás, a helyes táplálkozás népszerűsítését, bevonva ebbe nem csak a hozzánk járó kisgyerekeket, hanem a családokat is. A rendezvényünkön 70 család, mintegy 240 fő vett részt. A nagy sikerre való tekintettel szeretnénk az óvoda hagyományaként minden évben megrendezni ezt a családi futónapot. Az egészség megőrzésének népszerűsítéséért köszönet a GYERE programnak, a rengeteg finom almáért a Mannheim Squash Clubnak, a verseny biztosításáért pedig a Városrendészetnek és a Polgárőrségnek. Mivel a mozgás és a sportok megszerettetését szeretnénk kiemelni óvodánkban, idén Ovi-judo és Mozgásfejlesztő játékos torna is várja a gyerekeket hétről hétre. A közelmúltban pedig, az egyik legnagyobb sportszereket árusító áruház pályázatán, 230.000.- Forint értékben nyertünk sporteszközöket. Ennek köszönhetően öt sportág megismerésére lesz lehetősége gyermekeinknek: futball, tenisz, kézilabda, kosárlabda, floorball. A nyertes pályázat tartalmazta az óvodás korú gyermekek számára kifejlesztett Sportmanó programot, melyet két óvodapedagógusunk egy továbbképzésen sajátított el. Ennek köszönhetően októbertől minden csoportunkban bevezetésre kerülhet ez a program. A program célja, az óvodásokat megismertetni minél több sportággal, figyelembe véve az életkori sajátosságaikat. A közeljövőben sok minden fog még a mozgásról és a sportokról szólni az óvoda életében. Őszi focibajnokságot szervezünk, tavasszal floorball bajnokságot, májusban Szivárvány Olimpiát, júniusban pedig Ovi Olimpiát szervezünk a Hétszínvirág és a Százszorszép óvodák részvételével.
Persze nem csak futottunk az ősszel, hanem idén is megrendeztük hagyományos Szüreti hetünket. Szeptember utolsó hetében vidám szüreti nótaszótól volt hangos a Szivárvány Óvoda. Visszatérő szalmabábjaink „Józsi bácsi, és Mari néni”egy hordón ülve az ősz kincseivel körülvéve fogadták reggelenként az álmos kicsiket az előtérben. Folyosói zenével, majd az aulába érve régi szüreteket idéző videókkal hangoltuk rá a gyerekeket az aznapi feladatokra. A hét fő eseménye a Szüreti mulatság volt, amit idén a Német Nemzetiségi Tájházban tartottunk.
Óvodánk bátor gyermekei a szakadó eső ellenére is részt vettek a Városi napok keretében a szüreti hintós felvonuláson, és akkor jött a kedves meghívás a tájház vezetőségétől: eredeti környezetében mutassuk meg minden Szivárvány ovisnak a szüret, szőlőfeldolgozás munkafázisait.
Az óvodában a szülők segítségével összegyűjtött szőlőt, váltott csoportokban szemeztük, daráltuk, préseltük és folyamatos kóstolással ellenőriztük a must minőségét. A hely adta lehetőségeket kihasználva körbetáncoltuk az óriási diófát és levertük, begyűjtöttük a diót. A sok munka után a csűrben táncolhattak, mulathattak, az udvaron népi játékokat játszhattak a csoportok. Wágner Nusi néni kedves és szakszerű tárlatvezetésével a tájház különleges kincseivel is megismerkedhettek a gyerekek, köszönjük neki.
A távolság leküzdésében, segítségünkre volt a VENTONA cég, akik térítésmentesen két busszal szállították az apróságainkat háztól-házig, ezzel nagy élményt szerezve gyermekeinknek.
Szivárvány ovisaink nevében minden programunk közreműködőinek köszönjük az önzetlen segítséget.